"Megtanultam hinni az emberekben..."

Fiatal korom legerősebb leckéje az volt, hogy átéltem milyen az, amikor kívülről önbizalomhiányosnak, félénknek, vagy épp szorongónak látszol – de belül érzed magadban az erőt, és tudod, hogy képes lennél véghezvinni valami nagy dolgot…

Éppen ezért, ha valaki azt mondja, ő képes valamire, akkor én elhiszem neki, és segítek megtalálni hozzá az eszközöket! Ez a mentorálás lényege.

„Mindent megkapsz az életben, ha elég embernek segítesz megkapni azt, amit akarnak.” (Zig Ziglar)

"A tudás áramlik!"

Aki élményből tanul, az tovább is akarja adni a tudást

Kisgyerekként konkrétan „mindent” tudni akartam! Ösztönösen kíváncsi voltam, és szerencsére az is maradtam.

Átlátni, hogy mit miért teszünk és azok a dolgok hova vezetnek, megszüntetik a kiszolgáltatottság érzését.

Egymásra épülő tudás és tapasztalat

Közgazdászként, és mérlegképes könyvelőként végeztem, majd 20 évig gazdasági vezetőként dolgoztam, elsősorban építőipari cégeknél. Szakmai erősségem a gazdálkodás és a számvitel lett – ami a magánéletben is egy jó gondolkodásmód.

A menedzsment típusú munka része, hogy emberekkel kell foglalkozni – amit én mindig is nagyon szerettem. Így amikor először hallottam, a coachingról, azonnal jelentkeztem is képzésre. Onnantól fogva óriási lendületet vett az életem, és ennek köszönhető az is, hogy megtettem azt a 180 fokos fordulatot, amiről tulajdonképpen kisgyerek korom óta álmodoztam: karriert váltottam 49 évesen, elvégeztem a közgazdásztanári mesterszakot, és tanítani kezdtem a helyi közgazdasági középiskolában.

A tanítási vágy tulajdonképpen az öröm megosztását jelenti nekem. 12 évig tenyésztettem kutyákat, és képeztem is őket. Rengeteget tanultam ezekből az években arról, hogy mit jelent a természetes viselkedés, és ebben hihetetlenül sok a párhuzam az emberi viselkedéssel.

— Név

Aktivitás

Ahonnan az életenergia származik: Egészséges életmód

Nagyon sokmindent szeretek csinálni, amihez nagyon sok energia is kell. Látom, tapasztalom magamon, hogy ha valami elbillen az életmódomban (pl amikor munka mellett egyetemre jártam 50 évesen), akkor rohamosan nő bennem a feszültség, és fogy az erőm.

A különböző mozgások, az egészséges étkezés viszont feltöltenek. Mindig.

Az egészséges életmód nem egy CÉL, hanem egy (öröm)FORRÁS, amiből erőt merítünk.

A testünk és az elménk egy lenyűgöző holisztikus rendszert alkotnak, amit egyrészt folyamatosan fel kell tölteni, másrészt tudatosan óvni kell a rengeteg külső „szennyeződéstől”.

Étel a testnek, tiszta gondolatok az elmének.

Emberi kapcsolatok

Röviden úgy jellemezném: volt mit rendbe tennem. 🙂 Talán emiatt is volt bennem hatalmas vágy az emberi viselkedés megértésre. Ebben a megértésben benne volt a gyerekneveléstől kezdve, az ideális párkapcsolat kialakítása, a munkahelyi vezetői képesség fejlesztése, és a társadalmi viselkedés megértése is.

Tulajdonképpen ezekből érlelődtek meg bennem a könyveim témái: egy önismereti és egy spirituális témájú könyv.

Nem vagyunk egyedül, és ez az egyszerű tény, amellett, hogy rengeteg bonyodalmat hoz az életünkbe – az egyetlen lehetőségünk a valódi boldogságra.