Azok közé az emberek közé tartozom, akik azt gondolják: kutyák nélkül üresebb lenne az életük.
Amióta az eszemet tudom, azóta érzem a vágyat, hogy mellettem legyen egy kutya, akivel közösen bandukolunk az úton, és “csak úgy” együtt vagyunk… Ez a kép nekem mindig békét, nyugalmat, mélységes kapcsolódást jelképezett.
Mint sok más érzésemmel kapcsolatban, erről is kiderült, mennyire fontos jelentősége volt ennek a vágyképnek, egyáltalán nem véletlenül kötődik össze a fejemben a béke és a kapcsolódás érzése a kutyákkal.
Több mint 10 évig foglalkoztam – a szó legszebb értelmében – kutyatenyésztéssel. Nem futószalagon, nem nagy tömegben, hanem fajtaszeretetből, és a fajta nemesítése miatt. Ezalatt az idő alatt, volt hogy 6-7 nagytestű kutya is élt az udvarban – ami már falkának tekinthető.
Rengeteg időt töltöttem azzal, hogy kiültem közéjük, és csak néztem őket, ahogy tesznek-vesznek az udvaron. Eleinte azt hittem csupán gyönyörködöm bennük, hogy milyen szépek, de később rájöttem, ennél sokkal többről van szó. A kutyák falkaviselkedése nagyon természetes. És az az igazság, hogy ezt a természetes viselkedést az ember elvesztette – pedig az övé volt! A velük való együttélés minden nap visszaengedett engem is a természethez, egy elfeledett természetes viselkedéshez….
Mi történik egy falkában? Elsősorban folyamatosan kommunikálnak. Mivel beszélni nem tudnak, így a nonverbális lehetőségekkel élnek. Szándékosan nem azt írtam, hogy testjelekkel fejezik ki magukat, mert ez annál több… Olyan, mintha láthatatlan kötelékkel lennének összekötve, mintha érzékelnék egymás lélegzetét, szívdobbanását, vagy idegi rezdülését… Szünet nélkül figyelik egymást. És keresik egymás közelségét. Közösen napoznak, rituálé szerűen közösen szaglásznak. Sokat szundikálnak, de ez nem kifejezett lustaság, inkább energiatakarékos várakozás. Ha egy tag elhagyja a falkát, majd visszatér, mindenki azonnal üdvözli, és érdeklődve megvizsgálják a társukat. Életük végéig nagyon játékosak maradnak. Szigorúak a szabályaik, de nagyon egyszerűek, és állandóak.
Milyen hasonlóságok lehetnek az emberi család és a kutyafalka között?
Kommunikáció: Az embereknek megadatott a beszéd képessége – a nonverbális lehetőségeken felül! – mégis nagyon gyakran nem értik egymást. Mert nem figyelnek igazából egymásra, nem a megértésre koncentrálnak, hanem leginkább önvédelemből nagyon énközpontúak, és ez akadályozza őket a tiszta kommunikációban. A tiszta kommunikáció nem más, mint hogy azt mondom amit érzek, és a te beszédedben arra koncentrálok, hogy te mit szeretnél kifejezni. Azonban milyen erős kötődés lehet azok között az emberek között, akik nem képesek odafigyelni egymásra? Hogyan beszélnek egymással?
Egymás közelségének keresése: hány év házasság után kezdenek az emberek külön programokat csinálni, külön szobában aludni, más ütemben pihenni, szórakozni, stb. Azt gondolják ez a szabadság ami jár nekik. Valójában azonban úgy is lehetünk szabadok, hogy közben kapcsolódunk egymáshoz, úgy hogy “sertepertélünk” egymás körül. Én olvasok, te TV-t nézel. Te barkácsolsz, én meg kiülök melléd krumplit pucolni. Te horgászol, én meg zenét hallgatok. Én elmosogatok, te híreket olvasol. De igényeljük, hogy a másik a közelünkben legyen. A szabadságunk arra vonatkozik, hogy szabadon eldönthetjük kivel akarunk élni, melyik munkahelyre megyünk dolgozni, milyen barátokkal akarunk időt tölteni. Viszont ha szabadon választottunk, akkor onnantól fogva természetellenes, ha nem akarunk kapcsolódva lenni azokkal az emberekkel, akikkel közösséget vállaltunk. Nem lehet kapcsolódás nélkül kapcsolatokban lenni…
Üdvözlés és érdeklődés: ha az életed úgy zajlik, hogy a hozzád közel álló embereket hazaérkezésükkor örömmel üdvözlöd – és ennek rituáléja is van: megöleled, megpuszilod, bekíséred, ránézel, stb – és érdeklődve megkérdezed merre járt és ott mi történt vele, akkor minden rendben! Ha bemész a munkahelyedre és ott a munkatársaidat, ügyfeleidet – az ölelgetést leszámítva – hasonlóképpen tudod üdvözölni, és megérkezéskor jólesik pár szóban érdeklődni irántuk, akkor az a munkahelyi kultúra is rendben van.
Várakozás: a figyelmen kívül az ember a várakozással kapcsolatban veszítette el leginkább természetes tulajdonságait. A technikai fejlődés túl sok tárgyat teremtett körénk. A túl sok tárgyhoz túl sok információ, túl sok választási lehetőség kapcsolódik, és mindez túl nagy sebességgel és gyorsasággal érkezik. Mindez összességében túl gyors életritmust eredményez, és ez nem jó a gyerekeinknek, és a felnőtteknek sem. Mindez nagyon komoly felszínességhez vezet, ami spirálszerűen húzza le a gondolkodásunkat, viselkedésünket, végül kapcsolatainkat. A várakozás képessége természetes emberi tulajdonságunk. Volt. Manapság – mint sok egyéb természetes tulajdonságunkat – újra tanulnunk kell. A bölcsek, a pszichológusok, a gondolkodók mind arra hívják föl a figyelmet: hogy lassítsunk! Csökkentsünk az igényeinken (mert mesterségesen vannak magasra emelve). Sokkal kevesebb tárgyra van szükségünk – engedjük a fantáziánkat is érvényesülni. Nem kell a gyereknek 150 játékot venni, de menjünk ki vele az udvarra bújócskázni, kirándulni, játszani, vagy feküdjünk ki a fűbe, és nézzük közösen a bárányfelhőket. Egyszerűsítsük le az időrendünket. Minden, de minden olyan fontos lenne amit csinálunk? Egy ideje mindenkitől azt hallom, hogy “nincs nekem erre időm”, ami különös, mert nekem van… Egyszerűen azért, mert a nekem nem fontos dolgokat nem engedem be az életembe. Pl. nem nézek TV-t. De megnézek olyan filmeket, amik érdekelnek – ötszáz reklám nélkül… Hány fölösleges percet jelent ez az életemből? És fölkelek hajnalban, mert olyankor olvasok szakmai dolgok után… Szűrjük meg a beáradó információkat: tudatosan mondjuk ki, hogy a legtöbb TV és rádióműsor a manipulálásról szól. Függőséget alakítanak ki az emberekben, leegyszerűsítve úgy is mondhatnánk, hogy irányítják a gondolatainkat, a beszédtémáinkat. Valóban politikai dolgokon akarok gondolkozni? Vagy tényleg arról akarok beszélgetni, hogy “hallottad? Tegnap 128 késszúrással öltek meg valakit valahol…” Hol és miben befolyásolják, segítik, inspirálják, fejlesztik ezek a dolgok az én személyes életemet? Hol és miben tudok én ezeken változtatni? Ellenben ha ezt az időt olvasással tölteném, és másnap erről a könyvélményemről beszélgetnék, az már személyes és inspiráló, stb lehet…
Szabályok: a családok és a munkahelyi közösségek is szabályok szerint működnek. A szabályok akkor jók, ha kevés van belőlük, mindenki számára egyértelműek és elfogadhatóak, mindannyiunk érdekeit szolgálják, biztonságot és egyértelműséget jelentenek. A legnagyobb jelentősége az adott közösség (családi, munkahelyi, stb) fennmaradásában van. Ez a lényeg. A fennmaradás. Nem olyan egyszerű ilyen közös szabályokat meghatározni, mert mindenki hozza a saját gyerekkorából és a saját értékrendje szerint megfelelőnek tartott elképzeléseit. Éppen ezért kell hogy kevés, de egyértelmű szabályról legyen szó. A kevés szabály hatása: az egyének szabadság érzete, és egymás igényeinek elismerése.
Játék: a játék a felszabadultság, az öröm szimbóluma, de ugyanígy hozzátartozik az erős koncentráció, az elmélyültség, és a valóságtól (főleg a problémáktól) elszakadás érzése is. Felnőtt emberként is meg kellene találni ezeket az érzéseket, mert enélkül az élet egyre szürkébb és monotonabb lesz… Felszabadultság, öröm, koncentráció, elmélyültség, fantázia fejlesztése!
Nem szégyenlem, hogy minden nap kiülök a kutyáim közé. Van aki azt gondolja erről, hogy nem csinálok semmit. Pedig épp töltődök, és épp a viselkedésem részéve teszem azokat a képességeket, amikkel utána az emberekkel tudok szeretettel és elfogadóan bánni…
Tisztában vagyok vele, hogy a kutyák nem tudatosan teszik azt amit. Ám az is tény, hogy az emberek túl sok természetes képességüket hagyták elfeledni, és fölöslegesen szenvednek emiatt… Az is tény, hogy az ember természeti-társadalmi-és tudatos lény. De ebből a természeti lény részük egyre távolabb kerül tőlük, emiatt egyre nehezebben tudnak természetes módon viselkedni…
Nem véletlen, hogy a problémás gyerekeket állat terápiára viszik. Az állatok (a delfinek, lovak és kutyák) nagyon egyszerűen és természetes módon tudnak kapcsolódni más élőlényekhez. Szándékosan nem csak az embert írtam…
Hiszek abban, hogy az emberi tudatosság egy ajándék, és ennek a tudatosságnak ki kellene terjednie arra is, hogy ne hagyjuk elfeledni, hogy mind a természet részei vagyunk – és nem fölötte állunk – és nekünk ez JÓ, mert természetes, egyszerű és boldog…
