A kiégés egy érzelmi tünetegyüttes. Nem véletlenül, és nem máskor jelenik meg bennünk, mint épp most. Mert mostanra merültünk ki annyira, hogy a testünk szól: „Hahó! Ebből baj lesz, úgyhogy most leállnék kicsit.”
Mielőtt automatikusan elkezdenénk kezelni a tüneteket, ideje lenne megkérdezni a testünket: „Figyelek, mit szeretnél üzenni nekem?”
Test, lélek, szellem
A pszichológia szétválasztja a tudatosság szintjeit. Van amihez hozzáférünk – ez a tudatos szellemi szint, és van amihez nem – ez a tudatalatti szint: ide nem tudunk emlékeken keresztül kapcsolódni, csupán az érzéseink által. Végül létezik egy transzcendens szint, ami egy lelki kapcsolódás a természetfelettihez. Itt találjuk meg a válaszokat arra, hogy mi értelme az életünknek, hol a helyünk a világban, milyen dolgunk lehet benne.
A tudatosság szintjén gondolkozunk, tanulunk, logikával érvelünk, célokat követünk, tehát ez a „racionális”, cselekvéseink színtere. Az emberiség nagyobb része ezt ismeri, büszke rá, mert hatalmasra fejlesztette: magyarul valóban nagyon okosak lettünk.
A tudatalatti nem fejlődik – viszont bennünk van, és az érzéseink által irányít bennünket. Nem ellenünk dolgozik, hanem a maga módján védeni akar minket. És a legfontosabb, hogy igyekszik kommunikálni velünk – a kommunikációs csatornája pedig a testünk!
A testünkön keresztül kapjuk a jeleket – és minél inkább figyelmen kívül hagyjuk őket, annál erősebb jelek érkeznek.
Eleinte csak izzad a tenyerünk, majd fáj a hasunk. Összeszorul a torkunk. Majd nem tudunk aludni. Hízni kezdünk. Megfájdulnak az izületeink. Legvégül betegségek alakulhatnak ki, egyre komolyabbak.
A kiégés egy tartós fizikai, érzelmi, és szellemi kimerülés, ami reménytelenség, és céltalanság érzésével jár. Az ember a munkájára, saját magára, és másokra is negatívan gondol.
Önreflexió: ami képes leállítani a kiégéses folyamatokat
A kiégés jellemzően az egzisztenciaépítést követően jelenik meg, ezért lesz az életközép tünete. Minél korábban teremti meg valaki a felnőtt élete alapjait, és minél hamarabb ér föl a csúcsra – annál hamarabb jelenik meg a kiégés.
Miért?
Mert az idealista álmok megvalósítására fordított energia eleinte nincs eléggé pótolva (sem fizikailag, sem érzelmileg), később emiatt állandósulnak a fáradásos tünetek: hibázás, cinizmus, testi fájdalmak, hízás. Ez végül frusztrációhoz, válsághoz vezet, a folyamat vége pedig sajnos akár apátia is lehet. Minden jelenség testi tüneteket is hoz magával.
A kiégés soha nem egyik napról a másikra alakul ki. Jellemzően rutinból, gondolkodás nélkül teljesítjük a feladatokat, és ragaszkodunk a szokásokhoz, akár családi összejövetelekről, akár céges elvekről van szó.
De közben nem állunk meg megkérdezni, hogy valóban ezt akarjuk-e, tényleg értékes-e az a szokás, még mindig a saját utamon vagyok-e?
Ha ez az önreflexió képessége hiányzik, az értelem lassan kikopik a mindennapokból, és olyanok leszünk, mint egy autó, amiből kifogyott az üzemanyag: szép lassan leállunk, azaz megjelenik a kiégés.
A kiégésre lehetetlen úgy reagálni, hogy összeszedjük, vagy feldobjuk magunkat. Mert nincs energia. Nincs optimizmus. Csak erőtlenség.
A kiégés nem gyengeség, hanem egy üzenet, hogy válaszúthoz érkeztünk
Én őszintén hiszek abban, hogy az érzelmeinket nem szabad elnyomni, hanem tudatosan meg kell őket élni. A kiégésnek is „dolga van” bennünk: hasonlóan a veszteség folyamatokhoz, ilyenkor meg kell állni, átgondolni a helyzetünket, befelé koncentrálni.
A kiégésben a tudatalatti üzenetei kerülnek felszínre, jelezve, hogy ahogy élünk és dolgozunk, az nem fenntartható. Döntési helyzetbe kerültünk, amit általában nagyon nehéz meghozni.
40 év felett a kiégésben az eddigi belső értékrendünk kérdőjeleződik meg.
Ha már megjelent bennünk a kiégés, mindenképpen választani fogunk két lehetőség közül:
Ha csak gyorsan meg akarunk szabadulni a kiégéstől, akkor beleragadunk a jelenlegi helyzetünkbe. Ilyenkor elfogadjuk, hogy „ilyen az élet”, és megpróbáljuk nyaralásokkal, kis kényeztetésekkel vigasztalni magunkat. Egyértelmű, hogy sokkal jobb ez a megoldás, mintha teljesen lehangolódnánk – de tudni kell, hogy ez csak tüneti kezelés, és a felszín alatt a probléma mélyül.
Valójában visszaveszünk a magunkkal szemben támasztott elvárásokból, és egyre kevesebb energiát fordítunk a megújulásunkba. Kívülről stabilnak tűnnek a körülmények, de kopik az életszeretet, és nő a magányosság érzése.
Ha elfogadjuk, hogy a kiégéssel dolgunk van, akkor életünk legkomolyabb személyiségfejlődését érhetjük el, és a legszebb életszakaszaink várnak ránk.
Ez elsőre nehezebb útnak tűnhet, mert nem elég panaszkodni vagy motivációs idézeteket olvasni, hanem szembe kell nézni a szerepeinkkel, és a tetteinkkel, amik ide vezettek. Mindenképpen strukturált önismereti munkával kezdődik – tehát nem egy-két résszel foglalkozunk, hanem egy rendszeren megyünk végig
Persze kényes kérdések merülnek fel: mit csinálunk valójában nap mint nap? Van-e értelme annak, amit dolgozunk? Milyen irányba szeretnénk tovább menni?
Ezek a kérdések újraértelmezik, hogy mit várunk az élettől. Új értékrend készül, ami egészséges kapcsolódásokra tesz alkalmassá.
A tudatalatti szint akkor nyugszik meg, ha az ember nyitottá válik a lelki kapcsolódásra is - ez jelenti a teljes harmóniát, és elégedettséget: a bölcsességet. Ilyenkor válik képessé a test az öngyógyításra.
Életmódváltás és önmegvalósító karrier 40 felett
A kiégés végső soron egy meghívás, egy lehetőség arra, hogy újragondoljuk az életünket, és tudatosabban alakítsuk tovább. Ez a folyamat időt és energiát igényel, de valódi életmódváltást hoz. Átértékeljük, eddig mire fordítottuk az időnket és az energiánkat és helyette elkezdhetünk olyan irányok felé nyitni, amik valódi érdeklődést és kapcsolódást hoznak.
Ebből épülhet fel egy önmegvalósító karrier, amely nem feltétlenül teljes váltást jelent, hanem egyre nagyobb összhangot a belső és külső világunk között – így a kiégés már nem zsákutcát jelent, hanem egy fordulópontot.
