sémák

A gyereknevelés egyik legszebb része, hogy az épp felnőtté váló gyerekek időnként teljesen váratlan inspirációkat adnak – az arra nyitott fülű – szüleiknek… Ahogy az élményeikről mesélnek, vagy ha valamire rákérdeznek, egész komoly élményt jelentő érzéseket tudnak elindítani.

A lányom Londonban töltött nemrég néhány napot, és a Pink Floyd múzeum kapcsán beszélgetni kezdtünk a The Wall c. filmről, amiből eddig csupán egy-két zenei részt ismertem. Egy hamisítatlan vasárnap délutáni, anya-lánya összebújós mozizás lett a dologból: végre pótoltam egy nagy hiányosságot, és megnéztem a filmet. Mellesleg nem az első ilyen filmélményt köszönhetem a gyerekeimnek, hallelúja!

Az első meglepetés: óriási tévedésben voltam eddig, a film nem a Berlini fal lebontásáról szól… Mentségemre szolgáljon, léteznek olyan videók, ahol a filmzenét használták föl aláfestésként.

Második észrevétel: bár sok embert ismerek, aki látta a filmet, és imádja a zenét, még senki nem mondta azt, hogy ez a film egy önismereti alapmű, ami fantasztikus kreativitással mutatja meg, hogy mit tesz az emberekkel ha az un. sémái rabságában él. Több filmleírás is úgy mutatja be a történetet, mintha egy “kiábrándult, drogos, zenész” lezüllése lenne a történet lényege, pedig nem!

És azt, hogy miért nem, azt azért fontos megérteni, mert ha egy drogos zenész történetét nézi valaki, akkor a valódi mondanivalót a néző nem fogja magára vonatkoztatni, hanem elhatárolja magát tőle, kívülállóként nézi a filmet, sőt némi elégtétellel nyugtázhatja is, hogy lám-lám így járnak a hírességek …

Szóval a film lényege valójában az, hogy mindannyian séma (Fal) építéssel indítjuk az életünket, és bizony rajtunk múlik, hogy mikor vesszük észre, hogy már nem látunk ki mögüle… A kulcs a kezünkben: a gondolkodás. Ez a védelmi eszközünk a világban, nem pedig a falak építése magunk köré.

A fal kialakulását a filmben legjobban – a tárgyalási jelenetben – az anya karja jelképezi: az átölelő mozdulat alakul át fallá. Tökéletesen fejezi ki, hogy az emberek sémái nem csak “rettenetes” élményekből készülhetnek, hanem ártatlannak tűnő, szülői gondoskodást mutató dolgokból is.

A séma (a fal) egy olyan gondolkodásmódot jelent, ami az embert meggátolja a szabad viselkedésében: jelen esetben az anya túlféltése azt tanította a fiának, hogy ő “csak úgy” – a létezése miatt – jogosulttá vált a nők szeretetére, neki nem kell ezért tennie semmit. Felnőttként azonban a feleség ezt nem így gondolja, és elhagyja a sztárt. Az pedig összeomlik, mert a gondolkodási rendszerébe egyszerűen nem illik bele, hogy őt egy nő elhagyja, és ne vigyázzon rá… Az önismeret jelentősége itt lép be: a főszereplő csupán a csalódást éli meg, a mélységes önsajnálatot, de a gondolkodásában képtelen oda eljutni, hogy esetleg ő mit tett rosszul, vagy most mit tehetne. A konklúzió ennyi: mások rosszak. – És ezzel elkészült A FAL.

Amikor a főhős erre a döntésre jut – miszerint mások rosszak, ezért önvédelemből őket kell megrendszabályozni és minősíteni, sőt bizonyos “kategóriákat” eltörölni – megjelennek a nacionalista elemek a filmben. Ennek a résznek a jelentőségét érdemes nagyon tisztán látni:

ha egy társadalomban az emberek nem foglalkoznak a saját önismeretük fejlesztésével, akkor annak a társadalomnak a nagy része manipulálhatóvá válik. Tehát azok a társadalmak, melyekben az emberek tömegesen uszíthatók egymás ellen, ahol vírusként terjedhet a gyűlölet és az ellenségkép kialakítása –> azok a társadalmak BETEGEK.

Az egyetlen ellenszer pedig az önismeret fejlesztése, mely által az emberek képessé válnak a SAJÁT MEGGYŐZŐDÉSEIK kialakítására, nem pedig átveszik valaki másét: a szüleikét, a hatalomét, a médiáét – csakis ezzel lehet a manipulálhatóságot megállítani.

A fal készítése közben az ember csakis a saját biztonságára koncentrál: azt hiszi védelmet épít maga köré. A film tárgyalási jelenete azonban jól ábrázolja, hogy valójában börtönbe zárja magát. A tárgyalás jelentése a filmben: a felismerés. Amikor az ember először látja meg a helyzetét “kívülről” szemlélve. Hogy nem gondolkozik szabadon, ezért nem tud viselkedni sem szabadon, ezért a többi ember reakciója sem az lesz amit igazából szeretne. Így alakul ki első alkalommal a felelősség érzése: lehet, hogy saját magam tehetek arról, hogy mások bajt okoztak nekem???? A filmben: lehet, hogy a feleségem az én viselkedésem miatt hagyott el? És nem azért mert Ő egy rossz ember volt???

A “tárgyalás” (téves gondolkodásmódunk felismerése) ijesztőnek és félelmetesnek tűnhet, de vegyük észre a lényeget: az ítélet: Bontsd le a falat! Elsőre azt hihetnénk, ezzel odaveszett a biztonság. De valójában ez a szabadság első lépése. Az önismeret fejlesztése pont ilyen: az első lépések rémisztőek, fájdalmasak, az egész világ (az ember saját világa) beleremeg. De utána  béke jön. És bizalom.

Mert a szabadság nyitottá tesz. Felfedezéseket tesz lehetővé. A falon belül úgy tűnik mindent tudunk, mindenre fel vagyunk készülve – ezért nem is érdekel mások véleménye. A szabadság során rájövünk, hogy nem csak egy út létezik. Nem csak az én értékrendem lehet igaz. És ez JÓ! Mert így hagyom hogy megérintsenek más emberek, fölébred az eredendő kíváncsiságunk, és megélhetjük egy másik ember megismerését. Így például a házastársunkét, gyermekeinkét, felnőtt fejjel a szüleinkét, barátainkét. Így jöhet létre az, hogy a gyermekem képes inspirálni engem, vagy a férjem, vagy barátaim…. Falon belül ez nem létezik, mert ott mindenki csak saját magával van elfoglalva… És nagyon nagyon magányos…

Lássuk meg a filmben az üzenetet! A fal jeleit magunkban! –> Ha a világképünkre bizalmatlanság, ellenségesség a jellemző, ha “megtaláltuk” az ellenségeket (ahogy a filmben: buzik, zsidók, négerek…), ha önvédelemre berendezkedve élünk (a filmben: “Nem kell kar, hogy átöleljen, nem kell drog, hogy megbékítsen, Láttam az írást a falon, Nem kell semmi az égvilágon!”). Ha féltékenyek vagyunk, és irigyek, ha azt érezzük velünk mindenki ki akar szúrni – de soha többet nem hagyjuk magunkat…. Biztosak lehetünk benne: elkészült a MŰ, megépült a fal magunk körül.

A film befejező sorai: “Magányosan, avagy párban, akik igazán szeretnek téged, ott sétálnak fel-le kívül a falon. Kik kéz a kézben, kik barátaik körében, a széplelkek és a művészek, kiállnak érted. És ha már mindenük neked adták, néhány megtántorodva elhull, de hát nem könnyű szíveddel széttörni egy nyomorult őrült falat.”